2015. december 26., szombat

Karácsony piros-kékben

Ha esetleg szemetszúrt a kis fenyő mögött megbújó termosz, akkor gyorsan elmondom, hogy az a színei miatt poénból lett odarakva, és valahogy ott is maradt. És már ott is fog maradni az ünnepek végéig. :)

Az idei év volt az első az elmúlt 22 évben, hogy változtattam a jól megszokott, és szeretett karácsonyi dekorációnkon.
A kiindulási alapot a tavaly Pannitól kapott fém tároló adta.


Nagyon tetszettek a színei, és megpróbáltam e köré felfűzni az idei karácsony színeit.
Ahogy más szemmel kicsit körülnéztem a lakásban láttam, hogy össze fog ez jönni.


A rénszarvas idei karácsonyi ajándék Zsófitól.



 A szürke fa szívet Zsófi átfestette nekem kékre, a fém betétet pedig pirosra.
Én pedig kicsit megkoptattam, és új szalagot raktam rá.



Az asztalra kaptam egy szürkéskék lepedőt a Jysk-ben, amire egy piros alátét és a régi kék fém kuglófformám került.




Az hogy az idén a katolikus egyház ilyen képeslapokat készítettet azoknak, akiknek nincs otthon Betlehemük, illetve azoknak is akiknek van :), mutatja az idei dekorációm színeinek a helyénvalóságát. :)




A nappalihoz nem nyúltam, ott maradt a novemberi téli hangulatú dekoráció.




Boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek!

2 megjegyzés:

  1. Ahh...imádnivaló minden szeglete!! Csodát csináltál, bizony! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Modeszta!
      Az idén nagyon egyre járt az agyunk.
      Mármint ami a kéket illeti. :)
      Imádom a blogodat, nagyon inspiratív! :)

      Törlés