2015. július 30., csütörtök

Konyhaátalakítás 2 - fal kiszedés

A gipszkartonfal egy részének a kiszedése.

Ezt a múlthéten, a totál kánikulában csináltuk.

Tehát innen indultunk:


Kedd este, mikor enyhült a hőség, mi nekiálltunk:
Az ajtó fölötti polcokat leszereltük, és utána jött, ami után már nem lehetett visszakozni:


Az első este eddig jutottunk. (másnap reggeli kép)




Igen, jól látjátok, nem nagyon pakoltam el, mert nem volt hova. Az egész lakásátalakítás olyan, mint az a tologatós képes játék, mikor megadott keretek között lehet csak tologatni a részeket, és a nagy káosz után egyszercsak összeáll a kép. 
Mi a idővel, a műveletek sorrendjével és a holmik pakolásával is így vagyunk.

Szerda délelőtt elkezdtük kibontani az ajtókat.



A két ajtó kiszedése után gyorsan egy kis látszatrend, és jöhet a következő lépés, a válaszfal.


Én igyekeztem folyamatosan zsákolni a sittet, hogy ne temessen el minket a totális káosz.


A mosókonyha felőli falon dupla csempe és dupla gipszkartonfal mutatja a 2002-es átalakítást.



Kint van ez a fal is.


Olyan dög nehéz volt ez a fal, hogy mégsem lehetett egyben megmenteni, illetve megspórolni a csempe leszedését.
Csak darabokban tudtuk lecipelni.


Sajnos záróképet nem készítettem a szerda estéről, de teljesen ki lett takarítva a konyha.

Csütörtök délelőttre készen lettünk:






Most ezzel az állapottal el lehet lenni addig, míg nem jön a következő etap, az új konyhának a kiépítése.

Tehát a következő lépés az új konyhapult, ami majd itt lesz a képen látható polcok, és hűtő helyén, de addig nekem még a műhelyemet kell gatyába ráznom annyira, hogy oda átmenetileg egy csomó mindent le tudjak cipelni, viszont ahhoz az kell, hogy a műhelyem megszabaduljon bizonyos nem odaillő gépektől, ami viszont nem rajtam múlik.

Utána jön tehát a konyhapult, majd ha Gábor el tudja vinni a régi konyhabútorunkat (mi akkor sem maradunk már konyha nélkül), és akkor neki tudunk állni a következő falszakasz bontásának, illetve az új kamrafal felépítésének.

Nem ígérek gyors folytatást. 
De ha én meg tudtam tanulni várni, akkor bárki képes rá. :)



volt

átmenetileg lett



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése